Megszűnt az útzár Debrecenben

Megszűnt az útzár Debrecenben

Befejezték a rendőrök a helyszínelést Debrecenben, az Acsádi úton. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2013. november 14-én 8 óra 10 perc körüli időben, Debrecenben az Acsádi úton két szem...
Tiszalöki házakba tört be

Tiszalöki házakba tört be

A rendőrség elfogta azt a 47 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört négy tiszalöki házba. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai 2013. november 14-én lopás bűntett elkövetésének...
Őrizetben a salgótarjáni férfi

Őrizetben a salgótarjáni férfi

Két nőt szurkált meg O. Ferenc, akit a rendőrök rövid időn belül beazonosítottak és elfogtak. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérle...
Kimentette az idős házaspárt a romok alól

Kimentette az idős házaspárt a romok alól

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője a gázrobbanás miatt összeomlott épület romjai alól két sérültet mentett ki.Tépén, a Kossuth utcában 2013. november 13-án 14 óra ...
Körözött BMW a határon

Körözött BMW a határon

A határellenőrzéskor kiderült, hogy a kilépésre jelentkező férfi által vezetett nagy értékű személygépkocsit a rendőrség körözi.A magyar- román államhatár Csengersima Közúti Határátkelőhelyen jelentke...
Bíróság elé állítják az áruházi tolvajt

Bíróság elé állítják az áruházi tolvajt

Szeszes italokat és kozmetikai cikkeket lopott az áruházból az asszony. Ügyében még a héten ítélet születhet. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalap...
Azonosítva

Azonosítva

Azonosította a rendőrség a harkányi Szúnyog tóban talált női holttestet. Mint arról hírt adtunk, 2013. november 11-én 13 óra 40 perckor a Harkány, Rózsa Ferenc utcában található Szigeti Csárdába vezet...
Bíróság elé állhat a garázda férfi

Bíróság elé állhat a garázda férfi

Testvérével verekedett össze egy patapoklosi lakos. Patapoklosi belterületén 2013. március 6-án az 50 éves B. L. helyi lakos az utcán tettleg bántalmazta 48 éves testvérét. Az eset a jelen lévőkben me...
Vádemelési javaslat

Vádemelési javaslat

Tujákat kíséreltek meg eltulajdonítani, azonban a tervük meghiúsult.A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két enyingi lakos ell...
Önbíráskodás a vád

Önbíráskodás a vád

Vádemelési javaslattal zárult az önbíráskodó férfi ügye.A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya lezárta azt a nyomozást, amelyet önbíráskodás bűntett elkövetéséne...
Lakosság segítségét kéri a rendőrség

Lakosság segítségét kéri a rendőrség

A Pannonhalmi Rendőrőrs 08010-5041/2013. bűnügyi számon eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható férfi g...
Forgalomkorlátozás Szolnok külterületén

Forgalomkorlátozás Szolnok külterületén

A közlekedőknek műszaki mentés miatt kell forgalomkorlátozásra számítaniuk Szolnok külterületén, a 4-es számú főúton. Korábbi személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén a szakemberek műs...